• Twitter
  • Technocrati
  • stumbleupon
  • flickr
  • digg
  • youtube
  • facebook

Follow our Network

Való Világ 4 - a Villalakók két táborra szakadtak: egy részük a Villában élhet tovább, másik részük a kertben sátorban nomád körülmények között

0

Címkék: , , , , , , ,


NEHÉZ DÖNTÉS ELŐTT ÁLL ÉVA!

Vasárnap ismét párbajozni megy Éva, immár harmadszorra: a Törtető lány nincs könnyű helyzetben szombat óta próbál rájönni, kit kellene Párbajra hívnia.

Egy biztos: Éva nyerni akar, ahogy egy rendes játékoshoz illik, és ha belegondolunk, nagyon régen volt már olyan Párbaj, ahol a Kiválasztott vissza akart menni a Villába.
Videó



A folytatásban kiderült, tévedtek a Villalakók, ha azt gondolták, hogy a katonai hét után az élet visszaáll a régi kerékvágásba: tegnap ugyanis az a hír fogadta Alekoszékat, hogy mától a csapat felének ki kell költöznie a kertbe, egész héten sátorban, nomád körülmények között kell élnie, a másik fele pedig maradhat a Villában, luxus körülmények között. A két kaszt között pedig egyetlen átmeneti pozíció lesz, ez pedig a cselédé, aki a Villában lakhat ugyan, de szolgálnia kell a társait. Hogy ki hová került, azt a szerencse és az ügyesség döntötte el.
Videó



A játékosoknak tegnap több körben kellett megharcolniuk a területükért. Elsőként bikára ültek, majd kipörgették szerencséjüket. Természetesen, a végső sorrend nem jött be mindenkinek.
Videó



Szerdán Éva kihívja ellenfelét, akivel vasárnap párbajozni fog, utána pedig már csak hatan lesznek a Villában.

A végjáték megkezdődött, a november óta folyó versengés hat hét múlva véget ér: Béciék azt a feladatot kapták, hogy adjanak tanácsot egymásnak, mit csinálnak jól, vagy mit kellene másképp csinálniuk a hátralévő hat hétben. Ezzel nem is lett volna semmi gond, ha Alekosz nem dicsérte volna agyon Jerzy-t, amitől persze Éva teljesen kikészült.
Videó



Laci végre a tettek mezejére lépett: elhatározta, hogy elmondja Anikónak, mit is érez pontosan iránta. Ezért aztán katonásan sarokba szorította a lányt, amitől Anikó nagyon zavarba jött.

Célja elérése érdekében a nézők is a segítségére voltak, hiszen a tegnapi online szavazáson megszavazták nekik a közös éjszakát.
Videó


Hogy hogyan ébredt együtt Laci és Anikó, azt holnap láthatjuk.




Hétfő esti Összefoglaló: Videó



Forrás: rtlklub.hu

Comments (0)

Megjegyzés küldése

.