• Twitter
  • Technocrati
  • stumbleupon
  • flickr
  • digg
  • youtube
  • facebook

Follow our Network

Való Világ 4 - Laci betyárral betyárkodtak a Villalakók

0

Címkék: , , , , , , , , , ,


JERZY CSŐBE HÚZTA ALEKOSZT

Az Okostojás megszegte a Szépfiúnak tett ígéretét, Jerzy pedig szembesítette ellentmondásos viselkedésével. Éva újra kiborult, mert esélytelennek érzi magát Anikóval szemben.

Alekosz kívánságnapján Laci betyár érkezett a Villalakókhoz. A betyár érkezésével eljött a pillanat, hogy Alekosz bocsánatot kérjen Évától, amiért felfújta az utolsó korty bor megivásának ügyét. A sztárvendég több játékkal is készült a lakóknak, lovagoltak mesterséges körülmények között, diót törtek reflexszerűen, két játék között pedig ismét szóba került Jerzy leköpése, amin Éva teljesen felhúzta magát. A szócsatát ostorcsattogtatás követte, a feladatban Anikó és Éva volt a legügyesebb. Végül a játékokat Éva nyerte meg, ő lett a Villa betyárja, Anikó pedig csak második lett.
Videó



Jerzy erősebbnek érzi magát Gigi nélkül, mert már nem elfogult senkivel és semmivel szemben. Ezt abban a játékban árulta el, amiben csak igennel és nemmel volt szabad válaszolni. Alekosznak pedig elege van a társaságból, de a Villából nem. Anikó erősebbnek hiszi magát Évánál, aki nem fordulna Alekosz ellen, ha ketten maradnának a fináléban, de semmi esetre sem létesítene vele szexuális kapcsolatot, ahogy Anikó sem. Jerzyt bántotta, hogy arról kérdezték, folytatni fogja-e kapcsolatát kint Gigivel? Jerzy megkérdezte: tiszteletben tartasz-e engem azzal, hogy többet nem beszélsz előttem Gigiről? Alekosz igennel válaszolt, majd kifejtette épp az ellenkezőjét, mire a Szépfiú felolvasta azt a levelet, amit az Okostojás írt neki a Béci Párbaj után, és amiben kifejtette, hogy sajnálja, hogy eddig nem volt mellette, és hogy tisztelni fogja. Alekosz alaposan leégette magát a többiek előtt.
Videó



A Villalakóknak betyárverseket kellett írni, be is öltöztek népi viseletbe, hogy hitelesen adhassák elő szerzeményeiket. Anikó szenvedélyes „arcra csókot” adott Alekosznak, amitől az Okostojás teljesen elalélt, majd Éva megkérdezte: „mi van, felállt?” Amire Alekosz csak annyit tudott mondani, hogy Éva közönséges, és hogy belerondított a romantikába. A betyárversek játékát holtversenyben Éva és Anikó nyerte, második Alekosz lett, harmadik helyen pedig Jerzy betyárkodott.
Videó



Ismét sms-ek érkeztek a Villába, az Évának szánt újabb üzenet épp az ellenkezőjét állította Alekoszról, mint az egy nappal korábbi. Az állt benne, hogy az Okostojás kijelentette: leveszi a kezét Éváról, és hogy nélküle senki nem lenne. Erre a Törtető sírva kirohant, Alekosz utánament és vigasztalta, próbálta elfeledtetni vele azt a gondolatot, hogy nincs esélye Anikó ellen. Éva jobb embernek érzi magát Anikónál, és arról panaszkodott, hogy nem tudja megjátszani magát úgy, mint Anikó. Elismeri a Rosszkislány ügyességét, de bosszantja, hogy emiatt ki fog esni. Közben Anikó Jerzyvel „kooperált” a hálóban és azon bosszankodott, hogy a Törtető épp róla panaszkodik Alekosznak.
Videó




Szombat esti Összefoglaló: Videó


Forrás: rtlklub.hu

Való Világ 4 - Jerzy kívánságnapján Nagy Feró látogatta meg a Villalakókat

0

Címkék: , , , , , ,


FERÓT MINDENKI SZERETTE, DE EGYMÁST TOVÁBBRA IS NEHEZEN VISELIK

Jerzy Nagy Ferót kérte kívánságnapjára, a mentor társaságát mindenki élvezte, de a Villalakók közötti békülés még közvetítő segítsége mellett is kudarcba fulladt.

Nagy Feró Jerzy kívánságára érkezett a Villába. A mentor bevallotta a lakóknak, hogy nagyon izgul, de hamarosan Évának és Jerzynek volt izgulnivalója: elkezdődött az X-Faktor játék és kettejüknek bizony nem sok hangot adott a természet. Alekosz magabiztosabban állt a rögtönzött zsűri elé, mint Éva, de neki van is gyakorlata az éneklésben „lakodalmas” múltja miatt, Feró azonban neki is adott tanácsokat. Jerzy nem jött igazán zavarba, még hangi adottságok híján sem, de félúton elfogyott a szöveg, ezért hamar vége lett a produkciónak. Anikó a 4 Non Blondes egyetlen slágerét énekelte, Feró megdicsérte, de a Rosszkislány is belebukott a dalszövegbe. Az egyéni produkciók után közösen gyakorolták a „8 óra munka, 8 óra pihenés”-t. Feró minden lakóval négyszemközt beszélgetett a hálóban, ami nagyon szimpatikus volt a lakóknak, remekül érezték magukat a rock-nagypapával, olyannyira, hogy megköszönték Jerzynek az ötletet.
Videó



A Villalakóknak őszinte beszéd játékot kellett játszani, hátha így sikerül rendezni a konfliktusokat, amik leginkább Alekosz és Éva között nem tudnak megoldódni. A probléma a játék után sem szűnt meg, így a híresen jó barátok továbbra is három lépés távolságot tartanak egymással. Anikó viszont arról vallott Jerzynek, hogy szívesen van a társaságában, szívesen mond el neki dolgokat, de tart attól, hogy esetleg nem teszi jól, ha közeledik hozzá és attól is fél, nehogy összehozzák őket a nézők. Mire Jerzy csak annyit mondott, hogy akkor sem történne semmi rossz, mert ő már szingli. Anikó zavarba jött és kiment dohányozni.
Videó



Az őszinteségi játék után egy mediátor segítségével próbálták békíteni a feleket, de ismét robbant a bomba, Éva és Alekosz veszekedésének nem akart vége lenni. Éva azzal vádolta az Okostojást, hogy nem tud bocsánatot kérni, hogy miatta tartja mindenki alkoholistának és hogy nem hálás azért, hogy feláldozta magát a kedvéért a ValóVilág oltárán. Jerzy és Anikó csitítani próbálta Évát a teraszon, majd megjött Alekosz, aki azonnal számon kért mindenkit. A veszekedés folytatódott, Anikó és Jerzy viszont kiszállt a vitából. Alekosz a végletekig feszítette a húrt, újra azt vágta Éva fejéhez, hogy az alkoholba menekül a problémák elől.
Videó



Megérkezett a Blikk az sms üzenetekkel, a lapban egy néző azt üzente benne Évának, hogy figyeljen Alekoszra és bízzon benne. Ebből azt a következtetést vonta le Anikó és Éva is, hogy Alekosz azért balhézott egy nappal a Kihívás előtt, hátha így eléri, hogy Anikó őt hívja ki a Törtető helyett. Éva meghatódott, az Okostojás pedig enyhén ittasan betámolygott a fürdőbe, ahol épp a Rosszkislány zuhanyzott és felajánlotta, hogy segít neki. Így Évának csak Jerzy társasága maradt, akinek tovább fejtegette az elméletet, de a Szépfiú közölte vele, hogy ez őt nem érdekli. Jerzy Anikóval beszélte meg a feltételezést, közben megérkezett Alekosz is, aki nem erősítette meg a teóriát, de nagyon élvezte az elemzéseket. A riportszobában az Okostojás kijelentette, hogy nem azért veszett össze Évával, hogy megvédje.
Videó




Péntek esti Összefoglaló: Videó


Forrás: rtlklub.hu

Való Világ 4 - Éva kipróbálhatta magát riporterként

0

Címkék: , , , , , , , , ,


GÖNCZI GÁBOR ÉS BARABÁS ÉVA TELJESÍTETTE VV ÉVA ÁLMÁT

A szőke szépség régi álma, hogy egyszer kipróbálhassa magát műsorvezetőként. Most ez az álma is teljesült.

Tegnap este Anikó és Alekosz nagyon összekapott, vitájukba pedig Évának is sikerült belekeverednie. Alekosz lelki terrorja alatt kis híján összeroppantak a lányok, akiknek a veszekedés után sem telt kellemesen az éjszakájuk. Nem is meglepő, hogy a másnap reggel ezek után szótlanul indult, majd szép lassan elkezdték kibeszélni az előző éjjel történteket.
Videó



Tegnap Éva kívánsága teljesült, így a nap egy része a televíziózás körül zajlott. Vendégek a Fókusz műsorvezetői voltak, Barabás Éva és Gönczi Gábor, akik először körbenéztek a Villában, majd érdekes feladatok segítségével avatták be a lakókat a tévés munka rejtelmeibe.
Videó



Anikó a tegnapi Kihíváson Évának adta a zöld kendőt, így a ValóVilág 4 utolsó Párbaján a két lány között dől el, hogy melyikük lehet ott a fináléban, és ezzel melyikük lesz a játék legsikeresebb női versenyzője. Anikó hosszasan mérlegelt a Kihívás előtt, hiszen a Kiválasztás óta többször is utalt arra, hogy mégsem Évát hívja ki. Terve, hogy egy kicsit ráijesszen a fiúkra, bevált, ugyanis mindenki félve ült le este a kanapéra, hogy megtudja a döntést, kell-e még párbajoznia a finálé előtt.
Videó



A Kihívás után szokás szerint lehetőséget kaptak a Villalakók, hogy kibeszéljék magukból a feszültséget, a problémáikat. Mindegyiküknek szembe kellett néznie a társai kíméletlen kérdéseivel. Anikót és Évát természetesen a Kihívás kapcsán faggatták, Alekosz az előző esti veszekedés miatt került össztűz alá, és az indulatok most sem csillapodtak. Ezúttal Jerzy húzta ki nála a gyufát.
Videó



Csütörtök esti Összefoglaló: Videó



Forrás: rtlklub.hu

Való Világ 4 - Anikó Évát hívta Párbajra

0

Címkék: , , , , , ,


AZ UTOLSÓ PÁRBAJT ANIKÓ ÉS ÉVA VÍVJA MEG!

Anikó szerint úgy méltó, ha ez a Párbaj most és nem a fináléban zajlik le, ezért Évának adta a zöld kendőt.


Anikó nagyon nehéz döntés előtt áll. Bár korábban mindenki Éva-Anikó Párbajról beszélt, a Rosszkislány elbizonytalanította Villatársait és a nézőket is. Anikó szerint a vége felé nem lehet megjósolni, hogy ki milyen erős karakter. Főleg most, hogy Alekosz, Éva és Anikó nagyon csúnyán összeveszett egy nappal a Kihívás előtt.



A Rosszkislány már többször kijelentette, hogy bárkit kivinne párbajozni a bent maradt lakók közül. Jerzyvel többször volt összetűzése, legutóbb Gigi visszatérése után osztotta ki a Szépfiút, amiért szerinte megalázóan bánt a lánnyal, így esélyes lehet a zöld kendőre. Akárcsak Alekosz, akivel szemben legutóbbi – és eddigi legfájóbb – sérelme alig egynapos. Az Okostojás szerint Anikó vájkál más magánéletében, amit a lány jogosnak tart, de ha az ő magánéletéről alkotnak véleményt, akkor már teljesen fel van háborodva. Alekosz továbbra is humoros csipkelődésnek tartja azokat a sértéseket, amiket másoknak mond, de Éva és Anikó is rosszul éli meg ezeket a bántásokat. Éva elárulta, hogy Alekosz megjegyzései a súlyára vonatkozóan veszélyes fegyverek, mert volt már egy olyan szerelme, aki ugyanezt csinálta vele és Éva emiatt egy évig bulímiában szenvedett. Évának van a legtöbb fenyegetés a tarsolyában, Anikóval nyílt hadüzeneteket küldözgettek egymásnak egészen a Kiválasztásig.
Videó



A stúdióból Béci, Ildi és Szandika adott tanácsokat Anikónak arról, hogy kit hívjon ki párbajozni? Béci Alekoszt, Ildi Évát, Szandika pedig Jerzyt javasolta. És eljött a pillanat, hogy Anikó kiválassza ellenfelét.
Videó



Bár a Rosszkislánynak Jerzyhez és Alekoszhoz is voltak bíráló szavai, mégis Évának adta a zöld kendőt.
Videó





Szerda esti Kihívás: Videó


Forrás: rtlklub.hu

Való Világ 4 - Alekosz durván beszólt Évának egy pohárban hagyott bor miatt

0

Címkék: , , , , , , , ,


ALEKOSZ MIATT KERÜLT KÖZELEBB EGYMÁSHOZ ANIKÓ ÉS ÉVA

Anikó álszent jelzője pattintotta ki a veszekedést Éva és Alekosz között, de a Rosszkislány is aktív résztvevője maradt a balhénak.

Anikó kívánságnapján fodrászok érkeztek a Villába, hogy befessék a lányok haját, Évát kiegyenesítették, Anikót pedig begöndörítették. Alekosz most sem bírta ki, hogy ne kritizálja Évát, akinél egyre jobban telik az a bizonyos pohár barátja bántó megjegyzései miatt. Anikónak nagyon tetszett a Törtető új frizurája. „Komoly nőnek látszol” – bókolt a Rosszkislány a másik Villalánynak. De Anikó mosolya akkor lett igazán sugárzó, amikor megtudta, hogy Gór Nagy Mária érkezik hozzájuk, hogy egy napra színitanodává váljon a Villa. Bőszen takarítani kezdett és rászólt a fiúkra is, hogy kapják össze magukat, mert egy „igazi Madonna” érkezik hozzájuk.
Videó



Amikor Gór Nagy Mária megérkezett, mindenki örült, a színésznő azonnal bele is kezdett a gyakorlatokba. Az első feladatok lényege az volt, hogy a lakók felszabaduljanak és kiadják a feszültségeiket, üvöltve ugráltak és nevetve fetrengtek a földön. A szituációs játékokban rögtönözni kellett, Jerzy meglepően ügyes volt, Anikó és Éva is beleélte magát és élvezte a feladatot, Alekosz viszont kivonta magát belőlük. Arra hivatkozott, hogy „üres a feje”, nem jön neki ösztönből a megvalósítás. A telefonkönyv sportközvetítés-szerű felolvasásakor viszont már remekelt, Éva rappelve olvasta fel a neveket, Anikónak pedig meseszerűen kellett olvasnia.
Videó



Alekosz szerint Éva alábecsüli magát az utóbbi időben. Ezt mondta, amikor egy feladat szerint tolmácsolniuk kellett egymás gondolatait. Alekosz azt is hozzátette, hogy szerinte Anikónak a bizalmába próbál férkőzni, hogy ne neki kelljen párbajoznia vele. Anikónak pedig Alekosz fejébe kellett látnia. A Rosszkislány szerint az Okostojás teljes nyugalommal ül köztük, biztos abban, hogy megnyeri a játékot, csak nem mondja ki, és emiatt álszentnek tartja. Alekosz ezen a jelzőn felhúzta magát, és azon is, hogy Éva bólogatott Anikó szavai alatt.



Ebből indult egy veszekedés a két jó barát között, a robbanás szinte törvényszerű volt, mert Éva már nem tudja elviselni Alekosz sértéseit. Alekosz viszont kijelentette, hogy most már semmit nem fog mondani Éváról, se jót, se rosszat. Anikó leteremtette azért, mert folyton bántja Évát, Alekosz viszont kikérte magának a vádakat és visszautasította, hogy a Rosszkislány kioktassa. A veszekedés ezután még jobban elfajult, Alekosz szerint Anikó egy igazi gonosz, alattomos, kétszínű nő, olyan, amilyeneket mindig elkerült. Bár a Rosszkislánynak fájtak a szavai, kitartott és megvárta, míg az Okostojás hagyja el a terepet. Jerzy végighallgatta a veszekedést, és elmondta Anikónak, hogy ő már megkérdezte Alekoszt arról, miért bántja Évát, mire az Okostojás azt mondta, hogy ha nem ilyen lenne a kapcsoltuk, akkor unalomba fulladna.
Videó



Anikó később elsírta magát Alekosz viselkedése miatt, Évának panaszkodott, aki emiatt két tűz közé szorítva érezte magát.



Amint Anikó bemenekült a hálóba, Alekosz Évát kérte számon, hogy mi történt, aki röviden összefoglalta, mire az Okostojás óvatosságra intette Anikóval kapcsolatban. Szerinte Anikó 70 millióért sok mindenre képes. Közben Anikót Jerzy vigasztalta, a Rosszkislány már azon gondolkodott, hogy kihívja Alekoszt, mert mindegy, hogy most esik ki, vagy egy hét múlva. Jerzy próbált lelket önteni Anikóba, a lány zokogott a Szépfiú vállán, majd azt mondta Évának, hogy felnéz rá, amiért kibírja Alekosz társaságát.



Éva letusolt, majd kiment a teraszra dohányozni, Anikó is ott volt, Alekosz pedig újra beszólt Évának: „erről beszélek”. A Törtető hiába közeledett az Okostojáshoz, végül Alekosz azon még jobban felhúzta magát, hogy Éva megitta a maradék borát és minősíthetetlenül szidta le miatta. Az Okostojás féltékenyen odavetette Anikónak, hogy jó lenne, ha nem lovagolná meg Éva hangulatát, később azonban a két jó barát folytatta a veszekedést, ami sosem látott mértékben fajult el a Villa hálójában. „Egy rossz piás vagy, aki a piába menekül ahelyett, hogy megoldaná a saját problémáit” – hangzott el Alekosz szájából, ezt a kijelentést pedig üvöltés és sírás követte Éva részéről. Éva a zokogástól nem kapott levegőt, Anikó kiment vele a teraszra és együtt sírtak a megbántottságtól. Mindkét lány úgy érzi, hogy esélytelenek Alekosszal szemben, ezért Éva le akarta beszélni arról, hogy Anikó Alekoszt hívja ki.
Videó




Szerda esti Összefoglaló: Videó


Forrás: rtlklub.hu

Való Világ 4 - Alekosz és Jerzy kölnivel és szódával is meglocsolta a lányokat

0

Címkék: , , , , , , , , , ,


CSALÁDIAS HÚSVÉT A VALÓVILÁGBAN

Locsolkodással, jó hangulatú játékokkal és veszekedéssel telt a villalakók húsvét hétfője.


Alekosz saját költeményeivel próbálta lenyűgözni Anikót és Évát húsvét alkalmából, Jerzy pedig egy rövid két soros verssel készült a hétfői locsolkodásra.

A korábbi online szavazást kicsit felülírva a két fiú nem csak kölnivel, hanem szódával is meglocsolta a villalányokat. Anikó sem reagált túl jól a reggeli frissítőre, de ő még tudott jó ízűt nevetni a szituáción, Éva viszont azonnal hisztirohamot kapott.
Videó



A néphagyományokhoz hűen vicces játékokkal köszöntötték a villalakók a húsvétot és a tavaszt. Párokat kellett alkotniuk, Éva Jerzyvel, Anikó pedig Alekosszal alkotott egy párt.
A Villa Okostojása ismét nem hazudtolta meg önmagát, minden adandó alkalmat kihasznált arra, hogy a lehető legközelebb kerüljön Anikóhoz. A Rosszkislány folyamatos tiltakozása miatt kis hátránnyal indultak a verseny első felvonásában, de még így is könnyedén vették az akadályokat.
A második feladat még intimebb volt a lányoknak a fiúk egyik nadrágszárából a másikba kellett átvezetniük tojásokat, Alekosz természetesen ezt is nagyon élvezte, a lányok pedig kicsit zavarban érezték magukat, amiért akárhogy is akarták nem tudták elkerülni kezükkel a fiúk legérzékenyebb pontjait.
Videó



Őszinteségi játékot játszottak ismét a villalakók, mindenki felírt egy kérdést egy társához intézve, amit a másiknak meg kellett válaszolnia. Éva a verseny végéhez közeledve egyre nehezebben bírja kontrollálni érzelmi kitöréseit. A Törtető lány arra a kérdésre, hogy miért iszik néha többet, mint kellene nem várt választ adott. Éva elsírta magát, és csak annyit mondott, hogy mindent nem akar megosztani a kamerák előtt társaival, mert vannak olyan dolgok a múltjában, amelyeket nem tudott még feldolgozni.
Videó



A három zöld kendő nélkül maradt villalakó egy újabb játék keretén belül meggyőzhette Anikót, hogy ne hívja ki őt Párbajra.

Éva csak annyit mondott, hogy nem szeretne kimenni, nem hiányzik neki az a stressz, ami egy Párbajjal jár. Volt már háromszor, elég ez neki, de ha mégis őt választaná a Rosszkislány, akkor felvenné a kesztyűt, és harcolna a fináléba jutásért.



Alekosz kijelentette, hogy nem fogja győzködni Anikót, mert az nem lenne hű saját elképzeléseihez, ő pedig nem hajlandó semmiért feláldozni saját elképzeléseit.



Jerzy viccesen felajánlotta szolgálatait Anikónak, a Szépfiú hajlandó mosni, főzni, takarítani, sőt mindezt képes félmeztelenül, akár beolajozva csinálni, ha a Rosszkislány nem őt hívja Párbajra.
Videó




Kedd esti Összefoglaló: Videó



Forrás: rtlklub.hu

Való Világ 4 - Anikó elérzékenyült Olivér ajándékától

0

Címkék: , , , , ,


NEHÉZ DÖNTÉS ELŐTT A VILLA ROSSZKISLÁNYA!

Taktikai lépések, könnyes búcsúk és csalódások jellemezték a tegnapi napot a Villában.

Nincs könnyű helyzetben Anikó, bárkivel is megy párbajozni, mindenki rutinosabb nála ezen a téren, hiszen a Villa Rosszkislánya az egyetlen a Villában, aki még nem mérte össze erejét senkivel a stúdióban.

Tegnap volt az exek utolsó éjszakája és reggele a Villában. Így aztán természetesen Gigi és Jerzy is utoljára aludhattak egymás karjaiban, legalábbis egyelőre. Egy biztos: a szerelmesek még ezeket a perceket is kihasználták, hogy megbeszéljék a kapcsolatukat és eldöntsék, hogy akkor most tényleg vége van-e ennek a szerelemnek.
Videó



Közben Oli és Zsófi sem tétlenkedett: a távozás előtt még utoljára elbeszélgettek a versenyben lévő társaikkal a közelgő Kiválasztásról és a végjátékról. Olivér Évának és Alekosznak, Zsófi pedig Anikónak adott tanácsokat. Közben pedig Anikó megkezdte saját taktikáját, és sejtetni engedte, hogy ő bizony készül valamire a Kiválasztás során.
Videó



Elérkezett a búcsú ideje: mielőtt azonban Olivér, Zsófi és Gigi elhagyta a Villát, még megajándékozhatták egymást a régi és jelenlegi játékosok. Volt aki vicces dolgokat adott emlékbe, de volt néhány megható pillanat is. Olivér például igazán szívhez szóló ajándékkal lepte meg Anikót: a Villa egykori fenegyereke egy képet adott Aninak az anyukájáról. Alekosz bugyit kapott Gigitől, Jerzy pedig főzéssel kapcsolatos dolgokat Olitól és Zsófitól is.
Videó



A régi Villalakók tehát távoztak, a figyelem középpontjába pedig a Kiválasztás került. Előtte azonban a Villalakók azt a feladatot kapták, hogy egyeztessék taktikájukat, megbeszéljék tervüket, vagy éppen félrevezessék a másikat.
Videó



Elérkezett a Kiválasztás ideje, ami alaposan felkavarta a kedélyeket. De érdekes módon nem maga a ceremónia, hanem a lakóknak bejátszott kisfilmek váltottak ki indulatokat a versenyzőkből. Alekosz és Jerzy is meglepődött a lányok viselkedésétől.

Végül Anikó csuklójára került a kendő. A Villa Rosszkislánya szerdán este nevezi majd meg azt a játékost, akit kihív a ValóVilág4. utolsó Párbajára.
Videó




Hétfő esti Összefoglaló: Videó

Forrás: rtlklub.hu

Való Világ 4 - Az utolsó Kiválasztáson Anikó kapta a zöld kendőt

0

Címkék: , , , , , , , ,


ÉVA RAGASZKODIK A FINÁLÉHOZ

A Villa Törtetője egy este alatt kötött szövetséget minden vetélytársával, hogy senki ne tudja mit várhat tőle a Kiválasztáskor.


Mindenki Anikót kereste reggel, a Villa Rosszkislánya ugyanis elvonult a nyugiszobába, mert nagyon zavarták a Gigi és Jerzy ágya felől jövő hangok. Gigi tagadta, hogy lett volna bármi is köztük, de Anikó ezt persze nem hitte el neki.

Éva és Alekosz már előző reggel is csak a Kiválasztásról tudott beszélni, a Villa Törtetője megosztotta barátjával, hogy álmai közt egy Jerzy Anikó párbaj szerepel.
Videó



A hangulat oldása érdekében kaptak egy szórakoztató feladatot a Villalakók. Le kellett rajzolniuk egykori vetélytársaikat, a három vendégségben lévő, egykori versenyzőt.
Alekosz a rajzolás közben kétségbe esett, az Okostojás nem tudta megfelelően lefesteni Zsófit, amit annak tulajdonított be, hogy túl gyengéd szálak fűzik a Villa egykori Naivájához.
Videó



Az exvillalakók utolsó napjukon még kicsit beleszólhattak a végjáték alakulásába, kijelölhették, hogy ők kit küldenének párbajozni utolsóként.

Olivér és Zsófi Jerzyre, Gigi pedig Alekoszra rakta a jelét, tehát az exvillalakók a Szépfiút küldenék a finálé előtti utolsó erőpróbára.

Alekosz mindenki előtt felvetette, hogy esetleg megmentené Évát a kiesésnek még a lehetőségétől is úgy, hogy ő menne helyette párbajozni.
Videó



Éva ismét bebizonyította, hogy percről percre tud változni. Az esti buli alatt először még Jerzy karjaiban sírva vallotta be, hogy fél a Párbaj alakulásától, később pedig arról beszélt a többieknek, hogy mindenki megérdemelné, hogy finalista legyen, kivéve a Szépfiút.
Videó



A Törtető lány Anikóval is próbált szövetséget kötni, sok hirtelen jött ötlete közül az egyik az, hogy a két pasi menjen ki párbajozni, ők, csajok pedig érezzék magukat biztosan a fináléba.
Videó




Ez történt az utolsó Kiválasztáson:

A Villalakók nagyon várták már az utolsó Kiválasztást, hogy végre megtudják ki lesz az utolsó kihívó a ValóVilág 4-ben. Mindenki úgy érzi, nagyon sok energiát és jó ötleteket kapott a héten bent vendégeskedő egykori versenyzőktől, ők kicsit fel tudták lazítani a végjáték egyébként nagyon feszült hangulatát.

Rendhagyó módon nem az elmúlt 151 napból csemegéztek a műsor szerkesztői, hanem csak a legutolsó hétből, amikor összeállították azokat a videókat, hogy kire miért kerülhetne ma este a zöld kendő. Ezek a bejátszások a megszokottnál több meglepetést hoztak, ugyanis a végjátékban már mindenki kicsit jobban taktikázik, mint néhány hónappal ezelőtt.

Elsőként Jerzy állt a táblához, elmondta, hogy a két lány között hezitált, csak azon gondolkozott, hogy közülük kire rakja a jelét, végül választottja Éva lett.

Éva visszautalt egy korábbi kijelentésére, miszerint Alekoszra soha nem tenné a jelét, majd hozzátette, hogy már másfél hete tudja, hogy kire teszi a jelét, ez a személy pedig Anikó.

Alekosz szerint csak úgy tűnik, hogy nincsenek jóba azzal, akire jelét rakja, valójában nem olyan rossz a kapcsolatuk, ettől függetlenül most mégis rá, Anikóra rakja a jelét.

Anikó elmondta, hogy mindenképpen ő akarja iránytani a szálakat, ha már eddig nem volt rá alkalma. A Rosszkislány nem akarja megadni a fiúknak azt a kényelmet, hogy finalistának érezzék magukat. Biztos volt benne, hogy két jelet fog kapni, ezért úgy taktikázott, hogy olyan emberre rakja a jelét, aki biztos nem kap mástól, nehogy egyenlőség legyen. Elmondása szerint, ha nem taktikázott volna, akkor is Alekoszra tette volna a jelét, de így még könnyebb volt döntenie.
Videó






Vasárnap esti Összefoglaló: Videó


Forrás: rtlklub.hu

.