• Twitter
  • Technocrati
  • stumbleupon
  • flickr
  • digg
  • youtube
  • facebook

Follow our Network

Való Világ 4 - A Villalakók két táborra szakadtak

0

Címkék: , , , , , , , , , , , ,


HARCI HANGULAT A VILLÁBAN!

Túl vagyunk a ValóVilág4 negyedik Kihívásán. A Villában azonban folyton történik valami: Olivér továbbra is manipulálja a társaságot, miközben a hierarchia még mindig a feje tetején áll.

Alekosz a tegnap esti Kihíváson ismét bebizonyította fantasztikus szónok, jól megtervezett beszédével sikerült ugyanis mindenkit megtévesztenie. A remek produkciót azonban komoly stratégiai előkészületek előzték meg. Az elbizonytalanító gépezet már reggel beindult, a tréfa ötletgazdája Olivér volt, de Éva sem maradt ki a játékból: egy- egy elejtett mondattal sokkolták a többieket.
Videó



A folytatásban tárgyalóteremmé változott a Villa nappalija: a lakóknak egy bírósági eljárást kellett eljátszaniuk, ahol a vádlott Alekosz volt. Így végre lehetőséget kaptak sérelmeik elmondására azok is, akik a szerdai Kiválasztáson jelet tettek a Villa okostojására. A bíró szerepét Éva töltötte be, természetesen nem is lepődött meg senki, amikor a Törtető lány Gigit javasolta Alekosznak párbajtársnak.
Videó



A szünet után Zsófi lett a főszereplő: feje tetejére állt ugyanis a Villa hierarchia, ennek köszönhetően a szőke Naiva lett a Királynő. Zsófi a hatalom csapdájába esett, hiszen előléptetését követően csak az észt osztotta, ugráltatta a többieket, de legfőképpen Évát. Egy biztos: a Törtető lány méltósággal viselte a kialakult helyzetet, kitartásához sok erőt kapott Villabeli barátaitól.
Videó



Éváék csapata tehát összetartott a szolgasorban is. Ám a másik oldalnak is felnyílt a szeme: rájöttek, hogy sokkal erősebbek lehetnek, ha ők is összefognak. Ezért aztán Laci, Béci, Gigi, Jerzy, Zsófi és Anikó megalakították a saját klikkjüket. A céljuk rövid és konkrét: Ők hatan, Olivérék négyese ellen.
Videó



Alekosz tegnap végül Zsófit hívta Párbajra. A Kihívás után azonban nem lett béke és nyugalom a Villában, Olivér ugyanis kiterítette lapjait és elárulta, hogy igazából Ő irányított a háttérből. Ezen természetesen mindenki kiakadt, majd bűnbakként Évának estek. A legélesebb vita Anikó és Éva között alakult ki, melynek végén Éva sírógörcsöt kapott.
Videó




Vasárnap esti Összefoglaló: Videó


Forrás: rtlklub.hu

Comments (0)

Megjegyzés küldése

.