• Twitter
  • Technocrati
  • stumbleupon
  • flickr
  • digg
  • youtube
  • facebook

Follow our Network

Való Világ 4 - Éva és Alekosz az utolsó napokat sem tudja veszekedés nélkül eltölteni

0

Címkék: , , , , , , , , ,


ÉVA ÉS ALEKOSZ MÉG EGYSZER, UTOLJÁRA EGYMÁSNAK ESETT

A Villalakók gipszből öntötték ki legkedveltebb testrészüket. Ez a feladat indította el a lavinát.

A finalistáknak jósolniuk kellett egymásnak, előrevetíteni, vajon hogyan alakul a sorsuk a műsor vége után? Éva Alekosznak jósolt, szerinte az Okostojás teljesen mással fog foglalkozni, mint ezelőtt, 5-6 év múlva alapít családot, mert előtte még kalandozni fog, hullámvölgyeket él át anyagilag, és 1-2 éven belül megírja első könyvét. Alekosz mindennel egyetértett. Alekosz Jerzynek jósolt, főzőtudományára építette a jövőt, szerinte a konyhában, vagy a konyha környékén fogja megtalálni élete párját. Mivel leszokott a dohányzásról, ezért egy dohányzásellenes kampány arca lesz. Ráadásul már más szókinccsel is rendelkezik, ezért többé nem a Szépfiú lesz a legfőbb ismérve. Jerzy Éva jövőjét vetítette előre. „Úgy látom, hogy megalapozta a jövőjét. Hírnévvel” – kezdte Jerzy az elemzést. Szerinte hajápolási termékeket fog reklámozni, és el tud majd helyezkedni a médiában. Viszont szerelméről, Ádámról azt jósolta, hogy négy hónapon belül szakít vele, de nem fogja azonnal megtalálni az igaz szerelmet. Jerzy szerint Évának erős férfire van szüksége, erősebbre, mint Ádám.
Videó



Eljött az utolsó bocsánatkérés ideje. A Villalakókat levélben kérték arra, hogy kérjenek egymástól bocsánatot korábban elkövetett „bűneikért”. Éva szerint azonban már éppen elégszer beszélték ki a problémákat és mindenért bocsánatot kért, amiért lehetett. Alekosz és Jerzy nem szimpatizált ezzel a hozzáállással. A fiúk azt mondták, Évának kellene tudnia, mi az, amit helytelenül tett? Alekosz viszont elnézést kért a maga módján azért, mert folyamatosan megjegyzést tett arra, hogy felszedett pár kilót. Végül Jerzytől is elnézést kért, amiért „leretardáltazta”. Kiderült, hogy nem is tudta, mit jelent, csak hallotta Évától és tetszett neki a szó. Ennek hatására Jerzy a stikkes jelzőért kért bocsánatot Alekosztól.
Videó



A nagy bocsánatkérés után következtek az utolsó kívánságok. Alekosz kért egy fényképezőgépet, hogy fotókat készítsen a Villáról finalista-társai segítségével. Több helyen és pozícióban örökítette meg Évát és Jerzyt, olyan helyzetekben, ami rájuk jellemző volt. Ahogy aludtak, ahogy rendben vagy rendetlenül tartották a környezetüket, a riportszoba előtt, a teraszon, az igazmondó hintában, dohányzás vagy épp hajszárítás közben. Alekosz ötlete Évának és Jerzynek is nagyon tetszett. Ahogy a Szépfiú mondta: „ezeknek a képeknek van ereje.”
Videó



Alekosz és Éva a vacsoránál veszett össze, miután Jerzy tangában szolgálta ki őket saját kezűleg készített főztjével. Alekosz megszólta Évát, amiért késői órán evett kalóriadús ételt és újra lekövérezte. Ekkor megérkezett a levél, hogy öntsék gipszbe egyik testrészüket, mire Alekosz megjegyzést tett a lány fenekére. Éva előbb visszavágott azzal, hogy „ha gondolod, elmegyek hányni!”, majd a hálóban zokogott a sértések miatt. Később visszament a fiúk közé, amíg Jerzy gipszbe öntötte az Okostojás hasát, addig a Törtető cukkolni és gúnyolni kezdte válaszképp a durva bántásokra. Hangos szóváltást követően Alekosz visszakozott, azt mondta Évának, hogy azért a fenekét akarta kiönteni, mert tetszik neki.
Videó




Szombat esti Összefoglaló: Videó


Forrás: rtlklub.hu

Comments (0)

Megjegyzés küldése

.