• Twitter
  • Technocrati
  • stumbleupon
  • flickr
  • digg
  • youtube
  • facebook

Follow our Network

Már csak százan vannak versenyben

0

Címkék: ,


Már csak százan lehetnek villalakók!

Húszezren jelentkeztek! De már csak a száz legszerencsésebb van versenyben! Ők azok, akik egy lépéssel közelebb jutottak az álmukhoz, hogy kinyíljon előttük a negyedik Való Villa kapuja!

A mostani Való Világ második válogatásán azok vehettek részt, akiknek az első fordulón sikerült elkápráztatni a zsűrit. Lássuk tehát a legérdekesebb és legfurcsább karaktereket! Itt nem hátrány a kor, a külső, a magasság, a furcsa stílus, sőt a vallási hovatartozás sem.

A szerkesztők már sokkal mélyrehatóbban beszélgettek a jelentkezőkkel, mint az első fordulón. Alig tíz percük volt arra, hogy meggyőzzék a műsor készítőit, hogy ők a legérdekesebb karakterek. Nagy volt a nyomás rajtuk.

„Ha valaki agresszióra hajlamos, beszélgetés alatt olyan dolgok kerülnek elő a múltjából, ami minket ráébreszt arra, hogy nem tudna bent a villában normálisan viselkedni, akkor azokat az embereket megpróbáljuk kiszűrni” – mondta Rubin Kristóf, kreatív főszerkesztő.

Három nap alatt a műsor készítői félezer embert hallgattak meg, amiből csak 100-an jutottak tovább a harmadik fordulóra. Az új villa már épül, a tét pedig hatalmas. Egy lakás, egy autó, egy éven keresztül havi egy millió forint, és egy két személyre szóló luxusutazás!

A Fókusz riportja itt: Videó



Forrás: rtlklub.hu

Comments (0)

Megjegyzés küldése

.